18. századi dallamok töröksípokon
Előadó: Musica Historica Együttes
Forrás: Pálóczi Horváth Ádám: Ötödfélszáz Énekek (1813), 232., 191., 216., 277. és 380. sz.
A töröksíp vagy tárogató(síp) már a török korban divatba jött Magyarországon és Erdélyben. Ezeket a duplanádas, hangos sípokat a 18. században is használták tábori hangszerként, a verbuválástól akár a csatatérig. A kuruc kor és a nemzeti függetlenség jelképének tekintették őket (viszont sosem voltak betiltva, sőt a 19. század végéig sokfelé játszottak rajtuk). 1790-ben például Nagyváradon, a koronaőrző bandérium ünnepségén szólalt meg, többek között a műsor elején hallható bujdosóéneket (Zöld erdő harmatját) fújták a töröksíposok. Egy 17. századi eredetű keserves (Siralmas volt nékem), majd egy Pálóczi Horváth Ádám-verssel feljegyzett melódia (Ah, búnak eresztett fejem) után egy táncdallam (Telekes bocskor, gyöngyös kapca) szólal meg „síppal-dobbal”. Az 1850-es évektől néhány tárogató bekerült a Nemzeti Múzeumba és más gyűjteményekbe; az 1970-es évektől a táncházmozgalomban és a régizenei együttesekben újra felfedezték (Sebő, Kolinda, Vízöntő, Muzsikás, Kecskés együttes stb.). A Schunda Vencel-féle szimplanádas tárogató csak a nevét örökölte meg a kultikus hangszernek, de csak az 1870-es évektől terjedt el.